- Na hagyd abba- mondtam mérgesen – Megyek is és többet nem
kell nézned a gyűrött ruhámat – morogtam.
- Jójó bocsi nem úgy gondoltam- szabadkozott – azt akartam
mondani, hogy szívesen hazaviszlek. Van egy kis elintézni valóm.
- Igazán kedves tőled. Tényleg meglepően az, de nem
gondolod, hogy nem túl jó ötlet?-láttam az arcán, hogy tudja, igazam van.
- Ugye tudod, hogy itt nincs hátsó kijárat? – kérdezte. –
Jobb lenne ha megvárnád míg kicsit eloszlik a kinti tömeg – javasolta, bár nem
repestem az ötlettől.
- És mikor mennek el az őrült rajongóitok? – érdeklődtem,
ugyanis nem terveztem sokáig maradni.
- Estefelé- mondta határozottan. Remek, gondoltam magamban,
még csak dél van. Ahogy felfogtam, hogy mennyi az idő, rögtön jelezte a
gyomrom, hogy üres.
- Bazdmeg- csúszott ki a számon- bocs, de még ma nem ettem-
magyarázkodtam.
- Jézus DÉL van- hangsúlyozta ki a napszakot valaki mögöttem
– és MÉG nem ettél? Hogy bírod? Amúgy szia, Niall vagyok! – épp próbáltam volna
bemutatkozni – Tudom ki vagy ismerlek, imádom a sorozatot, komolyan te vagy a
kedvenc szereplőm- mondta és megölelt. A hirtelen közeledéstől, köpni nyelni
nem tudtam, így csak átkaroltam és megveregettem a vállát. Nem vagyok
hozzászokva az ilyesfajta dolgokhoz, általában szeretek távolságot tartani az
emberekkel. Régen túl könnyen megbíztam bennük és nagyon sokat kellett
csalódnom, így inkább ha nem muszáj nem engedek közel magamhoz senkit.
Gondolataimból a telefonom csengése ugrasztott ki. Anne volt az.
-Hol a jó büdös francban vagy? Elraboltak vagy mi? Mondjuk
akkor nem vennéd fel. De lehet, hogy az elrablód az. Úristen szólalj már meg
basszus – hadarta és hirtelen alig fogtam fel a sok információt.
- Szia itt vagyok és nem, nem raboltak el. Minden rendben.
Figyelj el tudnál értem jönni?- már csak benne reménykedtem, de tudtam, hogy
nem sok esély van rá. Biztos azzal a pasival van akivel este találkozott.
Mindig ez van, ismerem már.
- Hát most izéé…ööö…dolgom van… de estefelé el tudok menni
érted. Hol vagy pontosan? – kérdezte. Na hát ez jó kérdés. Gyorsan körbenéztem,
láttam, hogy közben Louis felszívódott, de megakadt a szemem az értetlenül
bámuló Niall-en.
- Várj, tartsd egy kicsit- mondtam a telefonba – Niall,
megtudnád mondani, hogy ez pontosan melyik szálloda? – lehet elég lett volna
kinéznem, az ablakon, hiszen túlságosan is ismerem New Yorkot, de ez most
egyszerűbbnek tűnt.
- Ez a New York Palace, de miért? – kérdezte. De csak
elmosolyodottam és bediktáltam a barátnőmnek a címet és megegyeztünk, hogy 8-9
között eljön értem.
- Tudod mit? Együnk! – mondta Niall és még válaszolni sem
volt időm, magával ráncigált az étkező helységbe. Amint beléptünk láttam, hogy
már vannak ott. Kicsit megijedtem, hogy még több új emberrel kell találkozzak.
Egy lány és egy srác ült az asztalnál, ebédeltek és nagyon jól érezték magukat.
Mivel attól, ismerkedni nem szeretek, bunkó nem vagyok így bemutatkoztam. A fiú
Liam, szőkés barna hajú és ami először eszembe jutott róla, az hogy olyan kis
aranyos kutyusos szeme van, persze jó értelembe. A lány, Danielle, Liam barátnője,
gyönyörű, magas és vékony lány. Olyan fajta, aki rögtön leveszi a lábukról a
pasikat.
- Látom kipihented magad- kezdte Liam – de nem sok mindenre
emlékezhetsz, ugyanis tegnap este mindketten bemutatkoztunk – na erre tényleg
nem emlékeztem.
- Asszem egy ideig nem iszok vodkát – mondtam zavartan és
hozzá láttam az evéshez. Niall sült csirkét rendelt, másnaposan jól esett volna
egy kis leves is, de majd otthon csinálok. Kaja közben befutottak a többiek is
és leültek enni. Elég fura helyzet volt, ugyanis mindenki ismert mindenkit én
pedig elég kívülállónak éreztem magam. Az sem segített, hogy annyira tele ettem
magam, hogy alig bírtam megmozdulni. Ebéd után mindenki talált valami kifogást,
hogy lelépjen. Liam és Danielle elmentek sétálni, Harry valami csajt
emlegetett, Niall és Zayn pedig elmentek gyúrni. Csak Louis maradt ott velem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése